Hosszú idő óta a legerősebb és legsikeresebb pilótákkal Bahreinben megkezdődik a száguldó cirkusz idei sorozata.
2010. március 12. 12:05
p
0
0
0
Mentés
Huszonnégy versenyző vág neki pénteken Bahreinben a Forma-1-es világbajnokságnak, köztük négy világbajnokkal, és még hét futamgyőztessel. Tíz éve nem volt ilyen sikeres és tizenöt éve nem volt ilyen népes a versenysorozat mezőnye.
Jelentős átalakulások történtek a csapatok terén is: új csapatként megjelent a Lotus és a Virgin, a Brawn GP a Mercedes gyári csapatává alakult, a BMW-t visszavásárolta a Sauber. A pontrendszer is meglehetősen megváltozott, ma már az első tíz versenyző kap pontot, az első 25-öt, a tizedik 1-et. A verseny menetét az is befolyásolja, hogy idén már nincs menet közbeni tankolás, tehát eljött a 3 másodperces kerékcserék kora. A legnagyobb szenzációt a legendás hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszatérése hozta meg, ő személyében is komoly marketingértéket képvisel.
A jelentős szabályváltoztatások, a kiegyensúlyozott erőviszonyok - akár 3-5 istálló is versenyben lehet a végső győzelemért - , illetve a megnövekedett hírverés hatására az elemzők és Bernie Ecclestone is minden idők egyik legjobb szezonjára számítanak.
A hasonlóság nem véletlen, hiszen az egyszerűen csak F1 – A film címet kapott szuperprodukciót a Top Gun: Maverick csapata készítette. A már a magyar mozikban is látható végeredmény a Forma–1-rajongók számára biztosan csalódás, de régi vágású hőstörténetként egész jól működik.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
1
4
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!